A péntek estét legújabb szokásomhoz híven nem a lakásban töltöttem, bár korán haza akartam jönni, mert ugye reggel kelni kellett, de hát ez nem jött össze. Végül kb 4 órányi alvás után elindultam a vonatállomásra, ami a Guild Streeten található. Jessicának és a térképének hála elsőre és időben odataláltam... Mit ne mondjak, elég büszke voltam magamra. :-) Majd megtaláltam Imolát (vagy ő talált meg engem?), egymás nyakába borultunk, ahogy azt kell olyankor, amikor az ember már rég látta az egyik legjobb barátját és elindultunk Hillhead felé. A koleszban ettünk-ittunk, majd fényképezőgéppel és telefonnal felszerelkezve elindultunk várost nézni.

 

Természetesen az Óvárosban sétáltunk, aminek a legnagyobb látványossága a egyetem (gyakorlatilag az egyetem épületeiből áll „Old Aberdeen”). Átvágtuk magunkat egy rakás szoknyás figurán és skótdudáson, mert mint kiderült, épp esküvő volt az egyetem kápolnájában. Hát nem tudom, valaki tanulni jár oda, valaki meg házasodni... :-) Na aztán úgy negyven perc gyaloglás után beértünk a városközpontba. Itt aztán végképp a kezemhez nőtt a fényképezőgép (a képek egyébként megtalálhatóak a http://picasaweb.google.co.uk/lilla1213 linkre kattintva): először a „Castlegate”-nél, majd a Union Streeten kattogtattam. Ja, és péntek éjjel a taxisofőr mondta, hogy van egy magyar étterem Aberdeenben. Szóval ezen felbuzdulva beütöttem ezt az infót a google-be, persze weboldaluk nincsen, de sikerült egy címet találnunk. Imolával meg is találtuk az éttermet, nyitva is volt és megbeszéltük, hogy este visszajövünk ide vacsizni. Aztán lementünk a tengerpartra sétálni és a központba menet betértünk az ASDA-ba grízt venni, mert hogy kiderült, hogy azt pont lehet itt kapni, csak ember legyen a talpán, akinek eszébe jut a kávék és a lekvárok között keresni... Mindegy, a lényeg, hogy megtaláltuk és vettünk grízt a vasárnap reggeli tejbegríznek. A nap zárásaként visszamentünk az étterembe, de kiderült, hogy hetekkel előre kell asztalt foglalni (még akkor is, ha egyedül akarsz enni), mert nagyon pici a hely, de mindig tele van. Szóval a megálmodott gulyásból és aranygaluskából McDonald’s lett... Elég csalódott voltam. És a tulaj (aki természetesen magyar, sőt a személyzet is magyar) elmondta, hogy már 1994 óta nyitva az étterem és egészen idén augusztusig ez volt Skócia egyetlen magyar étterme (állítólag Edinburghban nyílt egy másik).

 

Jaj, és szombat este (inkább éjjel, olyan 1 körül) Imolával palacsintát sütöttünk és rájöttünk, hogy ez csak együtt megy, mert én nem tudtam normálisan adagolni, Imola viszont nem tudta megsütni, szóval Imola adagolt és én sütöttem. :-)

 

Vasárnap reggelre persze megint nem aludtam ki magam, mert viszonylag korán kellett kelni, hogy Imola elérje a vonatot. Tehát felkeltünk, majd Imola tejbegrízt főzött...Nagyon finom lett! Aztán eljött a nap fájó pillanata: Imolától el kellett köszönnöm az állomáson. De azzal vigasztalódtam, hogy november közepén én megyek Edinburghba és a köztes időben megpróbálom Lilikét idecsábítani, ha már most nem tudott jönni (bár ő még nem tud erről a szándékomról...Na majd most megtudja!).